*Grace
szemszöge:*
Jött
utána egy csaj, aki szimpinek tűnt első látásra.
-(A)
Ő fogja neked betanítani a táncot a fellépésnek azt a részét
átraktuk a végére szóval addig remélem sikerül megtanulni. Sok
sikert -hadarta és le is lépett a színpad felé. A csaj Jamaica
Craft jól nyomja. Nem járt tánctanárhoz az utcán tanult meg
táncolni. Egyből megkedveltem. Úgy érzem a koreográfia ilyen jó
hangulatban hamar fog menni. És igazam lett majd hogy nem elsőre
ment az egész. Még vagy 20x elpróbáltuk egyszer közösen az
összes táncossal. Király csapat jól lehet velük össze működni.
A tánc pörgős a Love me-ra indítunk , aminek már lassan fejből
tudom a szövegét. Mikor már sokadszorra táncoltuk el Jam-el
annyira untam magam , hogy csak egy pillanatra nem figyeltem a
lépésre és óriásit vágódtam és ezzel együtt észre vettem
Justin-t , hogy ott áll szerintem már egy ideje.
-(A)Grace
jól vagy?-kérdezte mikor már mellettem gugolt. Ahhoz képest ,
hogy mekkorát zúgtam fetrengtem a röhögéstől. Biebs felhúzott
szemöldökkel nézett rám.
-(A)
Igen jól-válaszoltam még mindig nevetve. Mikor már kellőképpen
lenyugodtam folytattuk a próbát. És hogy min kaptam röhögőgörcsöt?
Eszembe jutott egy régi emlék mikor még én is 'Belieber' voltam
Biritney-el eljátszottuk , hogy mi vagyunk a feleségei és
meginterjúvoltuk egymást. No comment. Beteges....
Arra
eszméltem fel , hogy eltelt az idő. Lssan már tényleg tudom
fejből az egész szöveget.
Love
me, Love me
Say that you love me
Fool me, Fool me
Oh how you do me
Kiss me, Kiss me
Say that you miss me
Tell me what I wanna hear
Tell me you (love me)
Say that you love me
Fool me, Fool me
Oh how you do me
Kiss me, Kiss me
Say that you miss me
Tell me what I wanna hear
Tell me you (love me)
A
színpad felé haladva elsápadtam és a gyomromban a pillangók
verdesni kezdtek. A fellépő ruhámban feszengek nem a legkényelmesebb...
-(A)Hé
mi a baj?-jött oda Justin.
-(A)
Eddig nem tudtam , hogy lámpalázas vagyok és, hogy ez ilyen
hatással van rám és kint olyan sokan vannak és mi van, ha
elcseszem elrontom a lépéseket?-fakadtam ki, de miért is pont
neki? Azt nem tudom talán, mert ő már megszokhatta.
-Nyugi
nem fogod elrontani hiszen nagyon jól táncolsz- próbált
megnyugtatni , ami nem sikerült.-én a lámpaláz ellen mindig
táncolok- néztem rá furán.
-Te is szoktál lámpa lázas lenni?- kérdeztem, amin jót nevetett?! Nem értem , hogy ezen mi olyan vicces.
-Te is szoktál lámpa lázas lenni?- kérdeztem, amin jót nevetett?! Nem értem , hogy ezen mi olyan vicces.
-Te
milyen angolt beszélsz?-oh szóval az akcentusom miatt...
-Én?
Brit mivel a suliba azt tanítják, de mi a baj vele?-néztem rá
felhúzott szemöldökkel jó , hogy erről beszélünk miközben én
szét izgulom az agyam.
-Ja
akkor elmondhatnád , hogy mit is akartál mondani és még milyen
nyelvet beszélsz?-mondta nevetve és kérdezte érdeklődve. Én
össze foglaltam magamban , hogy mondhatnám el amerikai
nyelven...Egy idő után olyan 2 perc után feladtam és bepötyögtem
neki a fordítóba.
-Oh
, de én is szoktam persze ez normális dolog , de imádok a
színpadon lenni- foglalta össze tömören.
-Ja
és milyen nyelven beszélsz még az angolon kívül?-kérdeztem.
-Francia
te?-kérdezte , de már későn. 1 perc kezdésig mindenki beállt a
helyére... És elindult a zene.
-Good
luck/sok szerencsét/- tátogta Justin és kilépett a színpadra mi
meg már is utána...
Komizz és hozom a kövit :) <3