40.rész ~Holnap után....

Grace szemszöge:

Justin egész úton csendben nézte a tájat és gondolkozott. Bárcsak bele látnék a fejébe , hogy mik járnak benne. Mikor megérkeztünk Justin már is bement a házba gondolom kipakolni. Így utána mentem. Mikor beléptem az ajtón épp telefonált és amikor meglátott el is köszönt és kinyomta az illetőt. A beszélgetésükből kitudtam venni , hogy Justin selymes hangon és kedvesen beszélt akárkivel is.

-Baj van Jus?-ültem le az ágyra a bőröndje mellé és próbáltam elkapni a tekintetét.

-Nem dehogy édes. Menjünk ki jó?-miért nem akar velem kettesben lenni?!

-Oké-mondtam majd elindultam volna utána , ha nem csörren meg a telefonom a Love Me-ra. Britney.:)

-Szia csajos. Na hogy vagy? Mi a pálya?-tette fel a kérdéseket sorba vidám hangján,magyarul. Gondoltam nem megyek még ki utánuk gyorsan beszélek Brit-el és majd később.

-Szia husim...Megvagyok. Nem rég értek ide Justin-ék-mondam nyomottan.

-Mi a baj?

-Nem tudom. Olyan más. Britney félek.

-Ugyan már Justin szeret és te is őt. Akkor mi a probléma?-értetlenkedett.

-Az hogy valami baja van , de nem mondja el.

-És mi?

-Atyaég Brit , jó most le kell tennem , mert hívnak . Szia pusz szeretlek és vigyázz magadra-köszöntem el , mert már közben állandóan hívogattak.

-Oké Szia , de hívj ha van bármi is pusz szeretlek és te is-köszönt el és már is kinyomtam.

-Grace hol vagy már?!-hallottam meg anya hangját ahogy magyarul kiabál nekem.

-Itt vagyok már , csak Brit hívott-mondtam majd szememmel megkerestem Justin-t. Épp s

Scooter-rel beszélgettek , gondoltam oda megyek.

-Kölyök mondd el neki , később még rosszabb lesz-kaptam el Scoo mondatát.

-Sziasztok. Miről csevegtek?-kérdeztem mit sem sejtve.

-Beszélnünk kell Grace-nézett fel rám Justin full komolyan.

-Oké, de nem ér rá később menjünk el csónakázni kérleek-kérleltem mire ő felállt és elindult a tó felé. Erin csak megrázta a fejét. Szinte már semmit nem érrtettem, csak azt éreztem, hogy valami nagyon nem stimmelt, de egyszerűen elvakított a boldogság, hogy újra vele lehetek. 

-Ki jön evezni?-kérdezte Jus mikor már lent volt. A kicsik egyszerre kezdtek el felé szaladni én csak elnevettem magam és utánuk futottam. Még egy pillanatra vissza néztem a többiekre akik már belemerültek a beszélgetésbe. A kicsik mind befészkelték magukat a csónakba és elkezdtek mocorogni a fiúk Jazzy és Elly pedig visongtak ,hogy ne ,mert beleborulnak. Talán most láttam először Justin-t őszintén nevetni mióta itt van. Még egy kicsit elkalandoztam rajta majd én is beszálltam. Justin , Benjamin és én eveztünk a kicsik meg középen élvezték a helyzetet , hogy nem kell semmit csinálniuk a mentőmellényben , fő a biztonság. A tavat a gyerekek nevetése töltötte meg naplementekor. Mikor már láttuk , hogy nagyon ásítoznak ezért vissza kieveztünk. Kitessékeltünk őket a csónakból és ők el is mentek aludni.

-Most már tényleg beszélnünk kell-nézett rám komolyan Justin és megragadta a kezem és behúzott maga után a házba leültetett az ágyra ő pedig fel alá kezdett mászkálni.

-Justin mi a baj? Történt valami?-álltam fel és oda mentem hozzá aztán megöleltem egy darabig nem viszonozta , de aztán szorosan magához húzott.Majd eltolt magától , hogy a szemembe tudjon nézni.

-Ömm...Khm....-kezdte el nagy nehezen.-Szóval ne haragudj édesem, mert mindennél jobban szeretlek , de tudod amikor benne van az emberben a kísértés és a vágy és amikor megcsókol egy másik lányt-itt lehajtottam szomorúan a fejét , mire.Mi?

-Justin most mi van? Beszélj már érthetően és ne találgass-mondtam idegesen , mert nem értettem a

vagyis , de de az ő szájából akartam hallani.

-Megcsókoltam egy másik lányt-monda ki egy idő után és lehajtotta a fejét.

-Kit?-kérdeztem már könnyes szemekkel.-Ki volt az Justin? Hm?-úgy éreztem , mint akinek egy nagy lyukat szúrtak volna a szívébe és elsírtam magam. Egyszerűen nem hittem el.

-Selena-t. Selena Gomez-mondta ki a teljes nevet mire én könnyekben törtem ki. Nem hiszem el , hogy pont vele. Az a csaj mindenkivel kavar.-Grace ne sírj kérlek én szeretlek , de nem tudtam mit reagálni te olyan messze voltál és szükségem volt valakire.-mondta , de én még mindig sírtam és ellöktem magamtól.

-Persze szükséged volt valakire és pont rá mi-dühöngtem és egyszerre sírtam. Aztán otthagytam és átmentem anyáékhoz. Mindent homályosan láttam alig találtam oda. Végre benyitottam a házukba ők döbbenten néztek rám, Majd oda jött hozzám anya és szorosan átölelt.

-Oh kicsim úgy sajnálom, de majd minden rendben lesz és megbeszélitek-elkerekedett szemekkel néztem anyára , aki magyarul beszélt hozzám.

-Mi te is tudtál róla?-kérdeztem szomorúan és elkeseredetten.

-Nekem is csak ma mondták el.-mondta majd a fülem mögé rakta a hajam , ami az arcomra tapadt a sírástól.

-Haza akarok menni-mondtam teljesen komolyan szipogva és gyorsan letöröltem az arcom.

-Jó kicsim, már csak 1 és fél hét és otthon lehetsz-mondta teljesen nyugodtan.

-Mi? Na nem én most akarok haza menni és ebben már biztos vagyok-néztem anyára komolyan , aki csak bólintott és Pierre felé fordult , aki tanácstalanul álldogált és nem értett semmit. Anya megmutatta , hogy hol a fürdő még ő beszél Pierre-vel. A tükörben egy olyan lányt láttam , akinek a szeme piros volt a sírástól és szomorúságot , csalódottságot árasztott. Gyorsan megmostam az arcom és vissza kimentem. Nem figyeltem arra , hogy mit beszélnek és nem is akartam megérteni csak bámultam magam elé.

-Mikor akarsz hazamenni?-nézett rám komolyan anya magyarul meg sem próbálkozva az angollal.

-Holnap-mondtam neki ugyan olyan komolyan , de így is gondoltam. Minél hamarabb elakarok innen menni és újra otthon lenni. Kitörölni Justint az életemből.

-Holnap után nem lenne jobb?-kérdezte anya felhúzott szemöldökkel , mire én csak bólintottam. Egy napot talán kibírok még VELE. Azt hiszem.

-Jó lefoglaltunk 1 darab repülőjegyet akkora-mondta anya. Tényleg haza küld egyedül? 1 éve még biztosan nem engedett volna , de az emberek változnak , ahogyan az érzelmek is.

-Oké köszönöm-megöleltem anyát és visszamentem a házba , ahol Justin várt.

-Sajnálom szerelmem. Hozzuk helyre , jó?-nézett a szemembe gyönyörű barna szemeivel amelyek mindig úgy megbabonáztak, de most könnyesek voltak. Valamit muszáj volt neki mondanom , úgy éreztem ,hogy ezt meg kell beszélnünk , de mindenképp itt hagyom. Nekem ez már nem menne...