Grace
szemszöge:
Kiderül , hogy Los
Angeles-be jöttünk, de minek is jó lenne már tudni, azonban ez továbbra is titok maradt. Majd később
átszálltunk 3 ferarri-ba .
-(M)Hűha.- mondtam elsőre
magyarul, az arckifejezésem mindent elárult, a többiek pedig csak nevettek.
-(M) Azta mi ezzel megyünk
?-tette fel Martin a kérdést , amikor megállt mellettem.
-Igen ezzel megyünk és
bizony hűha-állt be közénk anya. Egy darabig kocsikáztunk Los
Angeles utcáin. Csak úgy repesztettünk az autópályán. Mondjuk
kicsit féltem is, mivel vagy 200-al mentünk...Megálltuk egy hotel
előtt ahol kiraktuk a cuccainkat. A hotel életvitelhez hozzá tudnék
szokni . Majd beléptünk egy tágas szobába, amiből több
ajtó nyílt.
-(A)Ez lesz a ti
lakosztályotok.-mondta Pierre mosolyogva. Majd bejött egy nő a
szobába és utána 3 gyerek és Jeremy, akit már ismertünk. A két
lány hercegnőnek volt öltözve és a kisfiú
pókembernek. Majd elkezdett lépkedni felém az egyik hercegnő
, valahogy ismerős volt...
-(A)Szia, Jazmyn hercegnő
vagyok.-mutatkozott be.
-(A) Szia , én Grace vagyok, örülök, hogy láthatom hercegnő.-válaszoltam nevetve. Mire a
másik kislány is bátorságot vett és elkezdett felém lépkedni
, azt hittem , hogy ő is be akar mutatkozni , de nem . Oda jött
hozzám és átölelt. Olyan édes volt.
-(A)Szia Grace- mondta és
elmosolyodott.
-(A)Szia Elly- mondtam és
én is visszamosolyogtam. Már csak a pókembernek nem tudtam a
nevét. Mikor megfogta két oldalról a kezét Jazmyn és Elly,
mire ő is megmozdult felém.
-(A)Szia Jaxon vagyok-
mondta halkan és félinken. Alig érthetően.
-(A) Örülök pókember ,
Grace vagyok- és ráraktam a mutatóujjam az orrárra ami tetszett
neki , kis menő spidermen.
-(A) Szia Graace örülök ,
hogy végre látlak , már sokat hallottam rólad -jött oda a nő
aki a gyerekekkel volt és Pierre nézett.- Erin vagyok – fejezte
be. Én rámosolyogtam , mert nem tudtam semmit mondani. Mikor
hirtelen csörgött Jeremy telefonja.
-(A)Szia fiam mikorra
mehetünk oda?-szólt bele a telefonba.-oké akkor ott találkozunk
ja és Grace elhagyta a repülődön a cuccát , eltudnád neki
hozni?-tért végre a lényegre.
Később megint kocsiba szálltunk és mentünk a meglepetés helyszínére végre. Már egy ideje úton voltunk, amikor befordultunk egy hosszú utcán és átmentünk egy hatalmas felirat alatt , amit még épp , hogy eltudtam olvasni. Vagyis Disneyland. Ohh király egy álmom vált valóra ezzel mindig is elakartam ide jönni. Imádom a vidámparkokat. <3
Később megint kocsiba szálltunk és mentünk a meglepetés helyszínére végre. Már egy ideje úton voltunk, amikor befordultunk egy hosszú utcán és átmentünk egy hatalmas felirat alatt , amit még épp , hogy eltudtam olvasni. Vagyis Disneyland. Ohh király egy álmom vált valóra ezzel mindig is elakartam ide jönni. Imádom a vidámparkokat. <3
-(M)Itt mindig ilyen sokan
lehetnek?-kérdeztem öcsémtől.
-Nem hiszem, lehet valami
koncert van- talán gondoltam át a dolgot..-én inkább arra vagyok kíváncsi mi is a
meglepetés.
-Te hülye vagy.-
jelentettem ki egyszerűen és tömören.....
-Miért is?-húzta fel a
szemöldökét.
-Haah hagyjuk inkább. Azt
szeretném már végre megtudni , hogy mi a faszért jövünk ide
ekkora tömegbe?!-tettem fel inkább magamnak a kérdést.
-Jó kérdés-jegyezte
meg.-már rég bent voltunk mikor egyszer csak megálltunk a színpad
mögött. Kiszállt mindenki , mikor meghallottam mit is mond az a
sok lány inkább monoton hangon kiabálták: Justin Bieber. Jaj ne
csak ezt ne. Megakarnak ölni?! Most elképzelem Britney-t ebben a
helyzetben.(elborzongok) Nem inkább nem. Jeremy kiosztott
mindenkinek egy V.I.P. jegyet amin persze az Ő képe volt. Beértünk
a színfalak mögé. Egyre jobban csapkodtak a pillangók hasamban.
Beléptünk a 'szobájába' nem volt bent. Uhh ezt most megúsztam
szerencsére. Eléggé elsápadhattam , mert Martin állandóan nézte
a reakcióimat.
-(M)hé jól vagy?-lökte
felém a kérdését.
-Ja , nem tudom , hogyan
fogom túlélni-válaszoltam , mikor már anya és Pierre is
elkezdett rám bámulni. Rohadt jó. Mikor meghallottam az ajtón
kívülről a hangját még jobban össze szorult a gyomrom. Talán
még mindig szeretem? Nem az nem lehet , ezt most rögtön felejtsem
el. Benyitott az ajtón élőben még helyesebb , de miket gondolok
én? Nem nem szabad. Koncetrálj, gyerünk sikerülni fog. Arra
eszméltem vissza , hogy Jazmyn és Jaxon össze–vissza ölelgetik
. Olyan aranyosak . Nagyon jó testvér lehet. Majd közeledik felém.
Én hátráltam egy lépést , de eltudnám viselni , ha megölelne.
Grace vissza a Földre most parancsoltam helyre a gondolataim!!!
Komizz ha tetszett és hozom a kövit <3
Hamarosan! :))
VálaszTörlésNagyon jóó
VálaszTörlés