2013. március 30., szombat

13-Rész :)


Grace szemszöge:

Kiderül , hogy Los Angeles-be jöttünk, de minek is jó lenne már tudni, azonban ez továbbra is titok maradt. Majd később átszálltunk 3 ferarri-ba .
-(M)Hűha.- mondtam elsőre magyarul, az arckifejezésem mindent elárult, a többiek pedig csak nevettek.
-(M) Azta mi ezzel megyünk ?-tette fel Martin a kérdést , amikor megállt mellettem.
-Igen ezzel megyünk és bizony hűha-állt be közénk anya. Egy darabig kocsikáztunk Los Angeles utcáin. Csak úgy repesztettünk az autópályán. Mondjuk kicsit féltem is, mivel vagy 200-al mentünk...Megálltuk egy hotel előtt ahol kiraktuk a cuccainkat. A hotel életvitelhez hozzá tudnék szokni . Majd beléptünk egy tágas szobába, amiből több ajtó nyílt.
-(A)Ez lesz a ti lakosztályotok.-mondta Pierre mosolyogva. Majd bejött egy nő a szobába és utána 3 gyerek és Jeremy, akit már ismertünk. A két lány hercegnőnek volt öltözve és a kisfiú pókembernek. Majd elkezdett lépkedni felém az egyik hercegnő , valahogy ismerős volt...
-(A)Szia, Jazmyn hercegnő vagyok.-mutatkozott be.
-(A) Szia , én Grace vagyok, örülök, hogy láthatom hercegnő.-válaszoltam nevetve. Mire a másik kislány is bátorságot vett és elkezdett felém lépkedni , azt hittem , hogy ő is be akar mutatkozni , de nem . Oda jött hozzám és átölelt. Olyan édes volt.
-(A)Szia Grace- mondta és elmosolyodott.
-(A)Szia Elly- mondtam és én is visszamosolyogtam. Már csak a pókembernek nem tudtam a nevét. Mikor megfogta két oldalról a kezét Jazmyn és Elly, mire ő is megmozdult felém.
-(A)Szia Jaxon vagyok- mondta halkan és félinken. Alig érthetően.
-(A) Örülök pókember , Grace vagyok- és ráraktam a mutatóujjam az orrárra ami tetszett neki , kis menő spidermen.
-(A) Szia Graace örülök , hogy végre látlak , már sokat hallottam rólad -jött oda a nő aki a gyerekekkel volt és Pierre nézett.- Erin vagyok – fejezte be. Én rámosolyogtam , mert nem tudtam semmit mondani. Mikor hirtelen csörgött Jeremy telefonja.
-(A)Szia fiam mikorra mehetünk oda?-szólt bele a telefonba.-oké akkor ott találkozunk ja és Grace elhagyta a repülődön a cuccát , eltudnád neki hozni?-tért végre a lényegre. 
Később megint kocsiba szálltunk és mentünk a meglepetés helyszínére végre. Már egy ideje úton voltunk, amikor befordultunk egy hosszú utcán és átmentünk egy hatalmas felirat alatt , amit még épp , hogy eltudtam olvasni. Vagyis Disneyland. Ohh király egy álmom vált valóra ezzel mindig is elakartam ide jönni. Imádom a vidámparkokat. <3
-(M)Itt mindig ilyen sokan lehetnek?-kérdeztem öcsémtől.
-Nem hiszem, lehet valami koncert van- talán gondoltam át a dolgot..-én inkább arra vagyok kíváncsi mi is a meglepetés.
-Te hülye vagy.- jelentettem ki egyszerűen és tömören.....
-Miért is?-húzta fel a szemöldökét.
-Haah hagyjuk inkább. Azt szeretném már végre megtudni , hogy mi a faszért jövünk ide ekkora tömegbe?!-tettem fel inkább magamnak a kérdést.
-Jó kérdés-jegyezte meg.-már rég bent voltunk mikor egyszer csak megálltunk a színpad mögött. Kiszállt mindenki , mikor meghallottam mit is mond az a sok lány inkább monoton hangon kiabálták: Justin Bieber. Jaj ne csak ezt ne. Megakarnak ölni?! Most elképzelem Britney-t ebben a helyzetben.(elborzongok) Nem inkább nem. Jeremy kiosztott mindenkinek egy V.I.P. jegyet amin persze az Ő képe volt. Beértünk a színfalak mögé. Egyre jobban csapkodtak a pillangók hasamban. Beléptünk a 'szobájába' nem volt bent. Uhh ezt most megúsztam szerencsére. Eléggé elsápadhattam , mert Martin állandóan nézte a reakcióimat.
-(M)hé jól vagy?-lökte felém a kérdését.
-Ja , nem tudom , hogyan fogom túlélni-válaszoltam , mikor már anya és Pierre is elkezdett rám bámulni. Rohadt jó. Mikor meghallottam az ajtón kívülről a hangját még jobban össze szorult a gyomrom. Talán még mindig szeretem? Nem az nem lehet , ezt most rögtön felejtsem el. Benyitott az ajtón élőben még helyesebb , de miket gondolok én? Nem nem szabad. Koncetrálj, gyerünk sikerülni fog. Arra eszméltem vissza , hogy Jazmyn és Jaxon össze–vissza ölelgetik . Olyan aranyosak . Nagyon jó testvér lehet. Majd közeledik felém. Én hátráltam egy lépést , de eltudnám viselni , ha megölelne. Grace vissza a Földre most parancsoltam helyre a gondolataim!!!


Komizz ha tetszett és hozom a kövit <3

2 megjegyzés: